Van egy régi mondás, mi szerint az „üzlet az üzlet”. Kemény kötésű, markáns férfiak szokták mondogatni a bajszuk alatt, valamikor a 70-es években. Mint sok minden más, mára ez a mondás is idejétmúlttá vált, az üzlet ma gyakran személyes kapcsolat, kollegialitás, sőt, olykor barátság is egyben. Ami biztos, hogy egy ajándék egy üzleti partnernek mindig építő jelleggel hat a kapcsolatra.
Az amerikai és a nyugat-európai mintákra építve ma már nálunk is teljesen elfogadott dolog, hogy az üzleti partnereinket évente egy-két alkalommal meglepjük valamilyen ajándékkal. Elsősorban nem is az ajándék értéke a fontos itt, hanem maga a gesztus. A leggyakrabban ez karácsonykor, év végén esedékes, illetőleg egy sikeres üzlet kapcsán szokott még népszerű lenni.
Aki megfelelő kapcsolatot ápol a partnereivel és nem csak telefon, vagy email formájában kommunikál a másikkal, jellemzően sikeresebb is. A személyesség szinte már fél siker, ennek a személyességnek pedig sok minden a része a lehet, ilyen a céges parti, a csapatépítő buli és az ajándékozás is. Kérdés azonban, hogy hogyan fest az üzleti ajándék adózása 2023-ban.
Ajándék üzleti partnernek? Mutatjuk, hogy hogyan!
Először is fontos tudni, hogy az üzleti ajándék, az egy valós pénzügyi kategória, ami után adózni kell, mivel az üzleti tevékenység részét képezi. Hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, az alkalmazottak karácsonyi megjutalmazása, vagy akár a születésnapi meglepetés, a céges buli nem tartozik ebbe a kategóriába, vagyis nem üzleti partner ajándék. Nem kell utána semmilyen plusz járulékot fizetni.
Amennyiben azonban egy partnerünket lepjük meg mondjuk egy 30.000 forint értékű ajándékkosárral az már fogalmilag is ajándék üzleti partnernek. Ennek fényében pedig az Szja-törvény 3. paragrafusának 27. pontja alapján 15 százalék szja-t és 15,5 százalék szociális hozzájárulást kell befizetni utána. Persze csak akkor, ha az ajándékozás hivatalos formában történik, itt pedig van egy vékonyka jogi rés, hiszen nem könnyű megmondani, mi számít hivatalosnak és mi nem.
Az alkalmazottak megajándékozása más tészta
Az alkalmazottakat egy évben egyszer adómentesen is meg lehet ajándékozni, ami leginkább karácsonykor, vagy nőnap alkalmából szokott esedékes lenni. Az ajándék a minimálbér 10 százalékáig, azaz 16.740 forintos összegig adómentes, és évi egyszeri juttatásként kezelhető. De ezúttal sem fekete-fehér a helyzet, amennyiben ugyanis az ajándék átadására egy céges rendezvény keretében kerül sor, akkor az ajándék a minimálbér 25 százalékáig, azaz 41.850 forintig tekinthető juttatásnak.
Persze lehetne ezzel vitatkozni, de felesleges, a törvény így rendelkezik és punktum. Tegyük hozzá, hogy ha valaki az unokatestvérének karácsonyra vásárol egy 250.000 forintos bőrkabátot vagy okostelefont az után is be kell fizetni elvileg 18 százalék ajándékozási illetéket. Ha azonban a testvéremnek vásárolok, akkor nem. Mindenesetre, hogy ne érjen bennünket meglepetés az üzleti ajándék adózása 2023-as útvesztői miatt, úgy érdemes ajándékozás előtt utána nézni a jogszabályoknak.
Ha pedig bármilyen alkalomból céges ajándékokat szeretnél rendelni, az Ajándékcsomagomnál jelentős mennyiségi kedvezményekre számíthatsz!